A legutóbbi interjúmban azt kérdezték tőlem, mindig is írónak készültem-e.
Azt feleltem, hogy igen; már gyerekkoromban imádtam történeteket kitalálni. Élénk volt a fantáziám. A suliban folyton az én fogalmazásaimat, verselemzéseimet olvasták fel az osztály előtt. Az első regényemet 15 évesen kezdtem el írni a matek füzetem üres oldalaiba. A szüleim, a barátaim és a tanáraim mind odavoltak a rövid sztoriért. Lenyűgözött az alkotás folyamata; itt úgy alakíthattam a cselekményt, ahogy nekem tetszett!
Kaptam egy saját számítógépet, és belevágtam a második projektembe, A folyosóba, ami egy horror regény volt. A harmadik és a negyedik könyvemet párhuzamosan írtam egymás mellett. Megfogadtam Stephen King tanácsát: “Ha író akarsz lenni, rengeteget kell olvasnod és írnod”.
A szüleim és a bratyóm egy idő után nem nézték jó szemmel a hobbimat. “Miért nem mozdulsz ki többet, Tomi? A vámpírok helyett koncentrálj inkább a tanulásra”. Ám én másra sem vágytam, mint hogy valamiképpen nyomot hagyjak a világban! 17 éves koromban egy Fábry Show adta a Holdvíz alapötletét. Alföldi Róbert volt az egyik vendég, és a színész-rendező arról mesélt, hogy csak felnőttként szembesült a ténnyel: van egy eltitkolt lánytestvére. Ez elgondolkodtatott. Regényt akartam írni egy nem mindennapi családról és testvérpárról.
Belekezdtem hát az ötödik nagy vállalkozásba, amelynek ekkor még szimplán Noémi volt a munkacíme. Tetszett, hogy ismét egy új műfajban próbálhatom ki magam; beleuntam már a horror zsánerbe, meg azokba a borongós hangulatú írásokba, és jó volt váltani. Ez volt az addigi legvidámabb sztorim. Itt már némi rutinra tettem szert, és a stílusom is fejlődött az előző alkotásokhoz képest. A történet szerint Zoltán, a főhős egy gazdag, elkényeztetett egyetemista, aki megtudja, hogy van egy Noémi nevű vadóc húga. Az addigi szereplőim közül egyből ők lettek a kedvenceim! Szuper időszak volt, felvettek a Pázmány Egyetemre. Elkészült az első hatvan oldala…
Ám ekkor váratlanul meghalt apukám infarktusban. Megviselt a gyász, ráadásul sokat betegeskedtem… begubóztam, és sokáig meg sem nyitottam a szövegszerkesztőmet.
Végül a fantáziám segített kikászálódni a gödörből. Folytattam az írást, amely olyan volt számomra, mint egy terápia. Jó volt ismét elbújni a kiábrándító valóság, a depresszió és a rideg magány elől.
Nagyon sokáig készült a regény, rengeteg korszaka volt. Többször elakadtam, néha évek teltek el két fejezet vagy bekezdés között. Megannyi alkotói válság, megannyi hullámdomb és völgy követte egymást. Egy nap azon kaptam magam, hogy képtelen vagyok folytatni. “Be kéne fejezni, de hogyan?! Semmi ötletem nincs! Ha nem tudok egy frappáns lezárást adni neki, akkor oda a sokévnyi munka!” Öt kiadatlan regény… Már ezer oldalnyi szöveg gyűlt össze a laptopomon! “Hogyan fogom megjelentetni őket?!” Féltem, hogy kizárólag a fiókomnak írok.
“Néha csak rá kell bíznunk magunkat az események sodrására, kolléga” – mondja az egyik fejezetben a főszereplő professzora. Utólag már én is látom, hogy időnként érdemes pihenni hagyni a dolgokat. Egy nyári szünetben a CCUSA jóvoltából munkát kaptam New Yorkban, majd Floridában nyaraltam; csodás út volt, és a regényem szempontjából is jól jött. Rájöttem, hogy nem elég a sok olvasás, gyakorlás; az élettapasztalatok szerzése ugyanolyan fontos. Ez a sikerélmény tehát inspirált: elvittem a főszereplőimet Amerikába, majd Brazíliába, ahol Noémit elrabolják... itt kezdetét veszi a tesók lélegzetelállító kalandja… Ebben a történetben több csavar van, mint egy barkácsáruházban!
Megkönnyebbültem, mikor végre elkészült ez az egymillió leütést számláló iromány (hogy mi ihletett meg, azt nem árulhatom el, spoiler lenne). Számos kiadónak elküldtem postán és e-mailben, ám válaszra sem méltattak vagy visszautasítottak. Ismeretlenként, protekció nélkül nagyon nehéz ma megjelentetni egy debütáló könyvet.
Már egy éve kilincselgettem, mikor a Maxim Kiadó visszajelzett Szegedről: “A szinopszis alapján úgy érezzük, az Ön young adult regénye illik a profilunkba; továbbítjuk két külsős olvasónknak. A türelmét kérjük, mert hatalmas mennyiségű kézirat érkezik be hozzánk.”
Megérte várni. Tíz hónappal később jelentkeztek ismét: a bloggerek odavoltak a Holdvízért. Az egyikük így nyilatkozott róla: “Imádtam! Le sem tudtam tenni. A végén már cafatokban lógtak az idegeim!” A másik pedig így: “Micsoda gyöngyszem! Hol volt eddig ez a srác?”
De ez – sportnyelven szólva – még csak a selejtező volt. Mikor pár hónap múlva jött a hír, hogy a szerkesztők is pozitívan fogadták a regényemet, enyhén szólva felgyorsult a pulzusom! Ám még hátra volt az utolsó próbatétel: a kiadóvezetőt is meg kellett győzni... Az volt életem egyik legszebb napja, mikor ezt az ötödik akadályt is sikerrel vette az opusom! Fülig ért a szám, mikor kiderült, hogy a Holdvíz az olvasók körében rendkívül népszerű Dream Válogatás sorozatba került! Végre beért az a rengeteg munka. Egy barátom megkérdezte, voltak-e ismerőseim a kiadónál, és ennek köszönhető-e a siker? Azt feleltem, hogy csak maga a kézirat állt a rendelkezésemre, semmi más…
Két körben zajlott a szerkesztés. Lefaragtam jópár oldalt, aztán három fejezetet kihúztak. Ennek nem örültem, de hát ez az egész a kompromisszumról szól (szerencsére az egyik törölt jelenetet át tudom menteni a következő könyvbe). Elkészült a borító. Betördelték a szöveget, a korrektor is átnézte, hogy ne maradjon benne hiba, aztán ajánlást, és köszönetnyilvánítást írtam.
Ideje volt végre személyesen is találkoznunk: felvettem a legjobb öltönyömet és ellátogattam Szegedre. Vittem nekik kókuszgolyót (ez az egyetlen süti, amit el tudok készíteni). Mikor a konferenciateremben leültem a kiadóvezetővel és a szerkesztőkkel szemközt, jobban izgultam, mint egy szóbeli vizsgán! Kérték, hogy meséljek a többi regényemről és majd küldjem el őket. Arra gondoltam: ezt álmodom! Kiskorom óta erre vártam! Jelenleg a következő könyvemen dolgozom. Végre elindult valami.
Tudom, közhely, de ha igazán hiszel az álmodban, és küzdesz érte, valóra válthatod!
Remélem, mindenkinek tetszeni fog a Holdvíz, amely 2019 júniusában kerül a boltokba.